Cégünk vezető tanácsadói:

P. Sütöri Judit
tréner – tanácsadó

Logopédia - oligofrénpedagógia szakon szerzett diplomát, ezt követően pályáját beszédtanárként és előadóművészként kezdte.
1989. óta foglalkozik felnőtt csoportokkal tréner-tanácsadóként.
T-csoport vezető, személyközpontú mentálhigiénés szakember (rogersi megközelítéssel), coach, Gordon instruktor, részt vett folyamat-tanácsadó képzésen, TA, MBTI, NLP és számos egyéb készségfejlesztő tréningen. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vezetőképző Intézetében tárgyalás, konfliktuskezelés, AC/DC témában tanít.

„Számomra egy szervezet működőképességét alapvetően megszabja a benne dolgozó emberek boldogságfoka.
Nyilván szubjektív és talán kevéssé tudományos, ám a tapasztalataim szerint nagyon is valós összefüggés.
Persze fontosak a struktúrák, hisz anélkül nincs szervezet.
Nekem a legfontosabb ebben az egészben mégis az egyén a maga sikereivel, kudarcaival, küszködéseivel és kínlódásaival, eredményességével és elakadásaival, értelmével és érzelmeivel, a saját kimondott és ki nem mondott motivációival, a véleményeivel és pletykáival, az ötleteivel, a támogatásával, az életével és élni akarásával.

A felnőttet a gyermektől az különbözteti meg, hogy a felnőtt már kellően körülbástyázta gyermekkori önmagát mindenféle fallal, míg a gyermek nem is sejti, hogy erre szüksége lesz majd az életben.
Azt tartom igazán sikernek, ha a felnőtt megtalálja magában azt a boldog, naív és kreatív gyermeket, akinek álmai, vágyai voltak, aki még mindig benne él, s akinek a segítségével újra kiszínezheti a jelenét.
Örülök, ha energiámmal, tudásommal és intuíciómmal támogatom őt abban, hogy éljen teljes életet, s harmóniába kerüljön önmagával, a világgal.”

 

Paskuj Iván
tréner-tanácsadó

Mérnök-közgazdász, MBA, CMC (Bejegyzett Vezetési Tanácsadó), részt vett a Concordia „Magatartástudományi Szervezetfejlesztő (OD)” tanácsadóképzésén.
1988. óta tanácsadó, korábban marketinggel és franchise-zal, 1992. óta szervezetekben zajló folyamatokkal és tréningek vezetésével foglalkozik. Kezdetben indoor programokat tartott, ’97. óta outdoor módszerrel is dolgozik. Klasszikus méretű csoportok mellett szívesen vezet nagy – 100-200 fős – csoportokat is, különösen izgalmasak számára az összetett célokat kitűző programok.
Szervezetfejlesztőként szívesen gondolkodik nagyobb ívű folyamatokban, vallja, hogy megfelelő rendszerszemlélettel eredményesen lehet segíteni a szervezetek fejlődését.

„Nekem a fejlődés tág határok között mozog. Tudok örülni a tavasszal kibúvó rügyeknek, a nyáron sárguló gabonának, az őszi szőlő édességének, a tél mindent betakaró nyugalmának, ami alatt már újul és éledezik a világ, hogy aztán tavasszal egy más szinten újra kezdje életét.

Számomra a szervezetek is hasonlítanak a természethez, s itt nem is a szervezeti életciklusokra gondolok, sokkal inkább azokra az emberi alapértékekhez kötődő motívumokra, amik jelen vannak a szervezetekben, arra az ősi tudásra, amit te és én is hozunk magunkkal, s ami befogadó talajra hullva, évről évre fejlődést és termést adhat a világnak – egyéneknek, csoportoknak, cégeknek egyaránt.

Hiszem, hogy az ember s ez által az emberekből álló csoportok, így a szervezetek is fejlődni vágyó és fejlődni képes „organizmusok”.
Fontosnak tartom, hogy fejlődésükben úgy támogassuk ôket, hogy igényeiket kielégítve akkor, ott és annyi segítséget adjunk, amikor, ahol és amennyi szükséges - se többet, se kevesebbet.”



Sütöri Ágnes
tréner-tanácsadó

A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán végzett magyar-orosz szakos tanárként. Csoportvezetői tevékenységét gyermekcsoportokkal kezdte, 1993. óta vezet felnőtt tréningcsoportokat, 1998. óta vesz részt komplexebb szervezetfejlesztési folyamatokban. T-csoportvezető, felsőfokú drámajáték-vezető, speciális tanulmányai között szerepel a TA, az MBTI, az NLP, a színházi rendezés, a playback-színjátszás és –játékvezetés. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vezetőképző Intézetében tárgyalás, konfliktuskezelés, AC/DC témában tanít.
2002-2003-ban a Szervzetfejlesztők Magyarországi Társaságának (SzMT) elnökségi tagja, 2004-ben újraválasztották.

„Vannak pillanatok – a felismerés, a rádöbbenés, a megértés pillanatai. A nyitottság, a befogadás, a feltétel nélküli elfogadás pillanatai. Kerekre nyílik a szem, mosolyra húzódik a száj, kipirul az arc.

Szeretem ezeket a pillanatokat – a kreativitás, az alkotás, a születés pillanatait. Szeretem generálni és átélni, szeretek a részese és a tanúja lenni. Szeretek ilyenkor – akár a civil életemben, akár a munkámban – intenzíven jelen lenni.

Az ilyen pillanatok után valamit másképp gondolunk önmagunkról, másokról, a világról. Azt tapasztalom, ez a fejlődés rugója – izgalmas és lelkesítő tetten érni.”


Hulesch Bors
tréner-tanácsadó

Szociológus, szervezetfejlesztési tanácsadó, tanulmányait Budapesten és Amszterdamban végezte. Kutatásait a SOTE Magatartástudományi Intézetében folytatja. 1997. óta foglalkozik csoportok vezetésével, 1999. óta tanácsadással. A szervezetfejlesztésben szívesen ötvözi kutatói szemléletét a különféle humándinamikai beavatkozások kivitelezésével. Többéves outdoor tréneri tapasztalattal rendelkezik, szakterületei a csapatépítő és kreativitásfejlesztő programok.


A Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézetében oktatja a „Vállalati diagnózisok”, valamint a „Nyilvános beszéd” c. tárgyakat, a Central European University – Graduate School of Business-ben pedig az „Üzleti kommunikáció” nevű tanegységet.

Hobbizenész, sportmászó, hosszútávfutó és lelkes kezdő taiji tanítvány.

„Egyszerűen állok az emberekhez: szeretem őket. Azt hiszem, mindenkiben van valami értékes, amihez viszonyulni lehet, amit érdemes megragadni belőle. Úgy vettem észre, hogy mindenki fejlődőképes is egyben, ha rugalmasságban, vérmérsékletben vannak is különbségek. A sportból hozott optimizmussal, fejlesztő szándékkal és energiával szeretek hozzájárulni emberek, csapatok és szervezetek épüléséhez. Szívesen tanítok, miközben abban hiszek, hogy közvetlenül senkinek nem taníthatunk semmit. A legtöbb, amit szerintem tehetünk az, hogy felmutatjuk az életünket, mint a létezés egyik lehetséges változatát, és az általunk képviselt értékekkel sugározzuk be környezetünket. Jómagam igyekszem olyan életet élni, hogy a közelemben lenni ne értékvesztést és fáradtságot, hanem feltöltődést, gazdagodást jelentsen.”

A Csapat